I am Beáta Szabó, a visual and performance artist
based in Budapest. My work moves within a symbolic pentagram: woman, body,
food, magic, and medicine—corresponding to the five senses, wholeness, and
healing. I am inspired by women’s hidden knowledge, the stories embedded in the
female body, and the kitchen as an alchemical space. For me, magic is a healing
science that can also redress historical and social injustice. I am drawn to
witches, cannibals, and all beings feared and excluded—those with dark,
unknowable powers, capable of cooking, consuming, or devouring with their
vaginas.
I am fascinated by the viscera—the interior of
the body. At sixteen, I attended a forensic autopsy. The body, still warm from
a wedding death, was cut open before me. It felt as though my own abdomen had
been incised. But from this act emerged a vivid, sacred inner garden of blood
and tissue. Since then, I’ve tried to capture this mix of terror and holiness
in my art. Hospital experiences in my childhood led to short-term medical
studies, further deepening my understanding of the body.
I began as a painter, first depicting human
organs. Later, I painted food as it appears inside the body—digested, in
darkness. I’ve always used my hands, building thick, raw layers of paint,
eventually treating it like clay. Engaging with the paint through touch allows
the body to lead. Then I began casting what I once painted: sculpting female
bellies from chocolate, fat, and gelatin. These edible sculptures became ritual
objects. In the act of slicing and tasting a human-like form—sometimes
bleeding—audience and artist merged in a forbidden, transformative unity. This
moment of shared sensation led me from painting into performance.
My works center the sacred, healing relationship
between food and body. I’ve made medicine from my tears to offer the
emotionally wounded. Working a miracle, I turned the wine into blood and
offered it to seekers in my underground cistern. I’ve brewed bewitched beer and
opened hidden taverns, where we gather under the spell of shared taste and
forbidden freedom.
Szabó
Beáta vagyok, Budapesten élő és dolgozó képzőművész. A nő, a test, az étel, a
mágia és az orvoslás pentagrammában mozgok, amit én az öt érzék, a teljesség és
az egészség jelentésben használok. A nők árnyékban élő tudása, a női testben
tárolt történetek és a konyha mint alkímiai labor inspirálnak. A mágia számomra
gyógyító tudomány, mellyel társadalmi és történelmi igazságtalanságok is
orvosolhatók. A kannibálok, a boszorkányok foglalkoztatnak, és minden
társadalomból kirekesztett, dehumanizált lény, akitől félni kell, mert
ismeretlen sötét hatalmánál fogva képes akár bárkit megfőzni, nyersen megenni
vagy a vaginájával elemészteni.
A
test belseje, a zsigerek érdekelnek. Tizenhat évesen igazságügyi boncoláson
vettem részt. Ekkor láttam először, hogy felvágnak egy emberi testet, ami még
szinte ki sem hűlt, mert akkor hozták frissiben egy lakodalomból. Az élmény
tényleg annyira húsbavágó volt, mintha az én hasamon ejtették volna azt a
sebet. Majd a metszést követően feltárult egy színekben gazdag rejtett, belső kert,
amely vérből és szövetből nőtt. Azóta is ezt a szentséggel kevert borzalmat
próbálom megragadni a munkáimban.
Ez és a gyermekkoromban túlélt kórházi események vezettek rövid távú orvosi
tanulmányaimhoz.
Képzőművészeti pályámat festőként kezdtem. A festményeim is szervesen kötődnek a testhez, emberi zsigereket festettem kezdetben. Az ételfestményeimen megjelenő ételeket is a testemben, a különböző emésztési fázisokban, a sötétben ábrázoltam. Amióta csak festek, a festéket kézzel kenem a vászonra, egyre súlyosabb és vastagabb rétegekben, ma már úgy használom, mint az agyagot, a vászon csak tartószerkezetként funkcionál. Egy kritikus ponton úgy döntöttem, hogy inkább ételből öntöm ki azt, amit festékből formázok. Így készültek a csokoládéból, zsírból és zselatinból álló női has szobraim. Ezek elfogyasztása igazi happeningekké alakult. Teljesen beszippantotta a jelenlevőket az akció és a játék ereje, hogy felvágunk és megkóstolunk egy emberi hasnak látszó szobrot, ami akár még vérzik is. Az esemény pillanatai, amikor a szobor, a résztvevők és én, mind eggyé válunk egy szuggesztív és tiltott érzésben olyan egység élmény számomra, ami a festészettől a performativitáshoz juttatott.
A test és az étel közötti gyógyító, mágikus és szakrális kapcsolat jelenik meg azokban a performatív munkáimban is, amikor a könnyeimből gyógyszert preparálok az érzelmi sebekre és a szenvedőknek kínálom, vagy amikor a bort vérré változtatom és a földalatti ciszterna szentélyembe tévedőknek ajánlom megváltás reményében. Nőként csodát tenni vagy kocsmát felállítani a föld alatt, ahol a saját főzésű söröm árulom, mint bájitalt olyan események, ahol mind együtt a tiltott szabadság érzésében kapcsolódhatunk.