INVASIVE

Hungarian National Museum, Semmelweis Museum of History of Medicine, Budapest, Hungary

Solo show in the program of Budapest Art Week 
Accompanying event: 'Relation to the Origin' titled live painting at the courtyard of the museum during the Budapest Art Week (17. 04. - 22. 04. 2018)

Curator: Réka Dankó art manager


CONCEPT:

Invasive: medical procedures involving the introduction of objects into the body via incision or puncturing. This is the title of Beáta Szabó's experimental exhibition, an attempt at invading the museum's permanent exhibition and making contact with historical medical artifacts.
As an accompanying event, the artist will be painting her new piece in the museum space.









Relation to the Origin No. 01., oil, canvas, 100 x 120 cm, 2018



Corpse of Venus, oil, canvas, 100 x 150 cm, 2017
Anatomical Venus from Felice Fontana’s Italian workshop, 18th century




Obedient, oil, canvas, 151.5 x 70.5 cm, 2018, Gynecological examination table, 19th century
                                              

Crowd, oil, canvas, 70 x 50 cm, 2018, Wax organs by Felice Fontana, 18th century

Screening, oil, foil, 36.5 x 26 cm, 2018, X-ray machine, 20th century 
                             

On wellness, oil, canvas, 40 x 40 cm, 2018, Balneological vitrine, 19-20th century

Timeless, oil, canvas, 80 x 100 cm, 2018, Obstetric showcase, 19th century




Weightlessness, oil, canvas, 110.5 x 60.5 cm, 2018, Balance chair, 19th century




   Attention!, oil, canvas, 24 x 30 cm, 2018, Ophthalmic collection, 19th century


Photo: Lili Sziráki





Opening remarks by Ildikó Horányi art historian, senior museologist



Az emberi test működésének megismerése, feltérképezése mindig is az orvostudomány legelemibb feladatai közé tartozott, és tartozik ma is. Azonban a belgyógyászati, sebészeti diagnosztikán, kezeléseken túl az általános megragadása és a specifikus eltérések ideálértékének megrajzolása a humanista műveltség korában nyerte el prioritását, s az embert, mint a legtökéletesebb isteni teremtményt állította a világ központjába. A test, lélek, szellem egységében kezelt ember a világmindenség kozmikus rendjében a legfőbb teremtő képmásaként magasztosul fel, mindazonáltal magában hordozza a teremtés képességét is. Az élet és a halál entitásai önmagukban és egymás nélkül értelmezhetetlenek, az orvostudomány a lét ontológiai alapkérdéseinek feszegetésével a filozófia segédtudományává nemesül. Nem véletlen, hogy a képzőművészet ebben az időszakban szegődött a leíró anatómia partnerévé, s ez a viszony több volt, mintsem csupán illusztrátori feladatkörként értelmezhetnénk azt. Az élő emberi test anakronisztikus röntgenképei, a memento mori ikonográfiájával felszerelkező holttestek ábrái ugyanazokra a súlyos kérdésekre keresték a választ, mint az anatómusok. A művészet és az orvostudomány több évszázados együttműködése nem csupán a múlt evidenciája – napjainkban is számos művész fordul elemi kíváncsisággal a testben, a testiségben, a részecskékre bomló, mégis újra és újra formává rendeződő anyagban megfogható gondolatiság irányába. Hol épp egy individuális mitológia megalkotásával, miként legutóbbi kiállításunk művésze Györffy László, hol egyetemlegesebb, sajátos meglátási módot követve, mint Szabó Beáta.


Beáta intellektuális művész, aki önnön belső tépelődéseit, mint tenmaga boncolatát teríti ki elénk a vászonra, ami mint Szent Bertalan lenyúzott bőre, húsának tépett darabjai sebek a mindenség testén. A rendkívül impulzív, expresszív képalkotási mód a színek és a faktúrák végtelen kavalkádját rendezi formákká, egységes struktúrává, az egymással szövevényes viszonyban lévő képi elemek állandó újjáépülésben, ciklikus körforgásban, a teremtő akarat igájában szelídülnek kompozicionális egységgé. A test integritásába való beavatkozás feszülő indulatokkal terhes, a rész és az egész, az egész és a rész egymásba ágyazódása – a maga személytelen, arctalan torzó mivoltában – rajzolják ki a művek gondolati struktúráját. Nem tűrnek kereteket, kitörnek a síkból, nem csupán a festékréteg erőteljes megmozgatása, fakturális játéka miatt – a vászon mint hordozó is idomulhat tárgyához, önmaga is testté válhat. Jelen kiállítás pedig még arra is lehetőséget biztosít, hogy a hagyományos elhelyezési formákon túl a képek a műtárgyakhoz igazodva a térben is izgalmas formációkat öltsenek. Részévé váljanak a kiállítási daraboknak, kiegészítsék azokat térben és gondolatiságban, reflektáljanak rájuk, avagy önmagukban is műtárgyakká formálódjanak. Mindezen művészi eszközök szolgálják, illetve jelenítik meg azt a gondolatvilágot, amely az önmagából kitörni vágyó test, a benne kavargó dinamizmus teremtő útkeresésében gyökeredzik. Miként az anya testéből kiszakadó gyermeket óvón körülöleli a szülésben elgyöngült, megkínzott, már-már vagy valóban halott test, úgy ad otthont az élet körforgásában porhüvelyünk mindennek, ami emberi, ami esendő, s ami felülemelkedik ezen. Az eredendő bűnben fogant test engedelmes kiszolgáltatottsága, a fizikai lét súlya vagy súlytalansága, s a szellem nemessége állandó harcban, mégis egyensúlyban állnak egymással. Az eleven test átvilágított lenyomata a tudomány modern haláltánca: az élő ember saját poszthumusz alakjával immár konkrétan is szembe találkozik. A hús élő szövetének árnyéka a nemlét létről lefoszló állomása. A fényben oldódó, a váztól mégis elemi erővel elkülönülő hús alatt a mindenséget átvilágító röntgensugár valahol a lényeget keresi, kutatja, a csontok felsejlő sziluettje mindenesetre többet ígér azok tapintható, materiális lényegénél. A testiségben megmarkolható jelen, az élet körforgásából kibomló időtlenség önmaga értelmét kutatja – talán a megtestesülő Igét. A választ mindenki önmagában keresse! A testbe való behatolás, invazív beavatkozás ezáltal válik a művész kezében a lét kérdéseinek boncolatává, művészi viviszekciójává.

Horányi Ildikó





///////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////



Cserhalmi Luca kritikája az ÉS-ben